2010. március 29., hétfő

1950. the dream's year?

Két választási lehetőség van az én felfogásom szerint. Vagy követed azt a szerepet amibe bele születtél, amit mások elvárnak tőled, vagy pedig megvalósítod mindazt amit te szeretnél. Persze az első esetben is lehetsz boldog, sőőt talán még boldogabb is mint a másodikban. De én inkább azt választanám, megélném a saját életem, megtapasztalnám az életet. Inkább élek rendetlenségben, szabadságban és szabályszerűtlen világban, mint egy felszínes, 'mindenkinek a legjobat mutatjuk' közben meg semmi sincs rendben az életemben. Nekem nem az a tervem, hogy gimnázium, egyetem aztán férjhez megyek, gyereket szülök és vagy boldogan halok meg vagy nem. NEM, elnézést de én nem ilyen életet szeretnék. Lehet hogy a szüleim ezt várják el töllem, vagyis inkább az apukám. Sajnálom, vagyis jobban belegondolva nem. Nem sajnálom, hogy én nem akarok megfelelni az átlagos elvárásoknak. Nekem vannak hatalmas álmaim, mint minden gyereknek. Elvégzem a gimnáziumot, aztán utazok a pénzemből amit összegyüjtöttem. Világot látok én és a magány. Útközben bemegyek mindenféle kocsmába, megismerem a kulúrát és átélem az ottani emberek életét, aztán továbbállok mintha ott sem lettem volna. Ugysem fogok senkinek hiányozni, hisz én csak megfigyelő leszek, bár lehet néha összetörök egypár szivet és az enyémet is összetörik. De az álmaimat nem vehetik el, engem nem címkézhetnek fel, hisz sokminden jellemez.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése