1950. the dream's year?

Két választási lehetőség van az én felfogásom szerint. Vagy követed azt a szerepet amibe bele születtél, amit mások elvárnak tőled, vagy pedig megvalósítod mindazt amit te szeretnél. Persze az első esetben is lehetsz boldog, sőőt talán még boldogabb is mint a másodikban. De én inkább azt választanám, megélném a saját életem, megtapasztalnám az életet. Inkább élek rendetlenségben, szabadságban és szabályszerűtlen világban, mint egy felszínes, 'mindenkinek a legjobat mutatjuk' közben meg semmi sincs rendben az életemben. Nekem nem az a tervem, hogy gimnázium, egyetem aztán férjhez megyek, gyereket szülök és vagy boldogan halok meg vagy nem. NEM, elnézést de én nem ilyen életet szeretnék. Lehet hogy a szüleim ezt várják el töllem, vagyis inkább az apukám. Sajnálom, vagyis jobban belegondolva nem. Nem sajnálom, hogy én nem akarok megfelelni az átlagos elvárásoknak. Nekem vannak hatalmas álmaim, mint minden gyereknek. Elvégzem a gimnáziumot, aztán utazok a pénzemből amit összegyüjtöttem. Világot látok én és a magány. Útközben bemegyek mindenféle kocsmába, megismerem a kulúrát és átélem az ottani emberek életét, aztán továbbállok mintha ott sem lettem volna. Ugysem fogok senkinek hiányozni, hisz én csak megfigyelő leszek, bár lehet néha összetörök egypár szivet és az enyémet is összetörik. De az álmaimat nem vehetik el, engem nem címkézhetnek fel, hisz sokminden jellemez.

egyreinkább aztérzem hogy....

Ez egy vicc. Egy nagyon rossz vicc. Játsszuk el. De minek? Már az se megy. Nem érted. És talán én se. Ne. Már ne játsszuk el. A függöny legördült. Senki sem tapsol. A néma csend rátelepedett mindenre, és amit szabadon hagyott, azt belepte a sötétség. Fullasztó magány ült körénk. Közénk. Pedig én vártam, akartam, kértem. Értem és Érted. Érted. Érted? Már nem érted. Ha egyáltalán valaha értettük. Miért kérdezel, ha nem vársz választ? Miért keresel, ha magamra hagysz, miután rám találtál? Egy vicc. Egy nagyon rossz vicc. Mindjárt legördül a függöny. Előtte még, utoljára, játsszuk el. Játszunk szerelmet és egymást. Játsszuk el, hogy értjük. Érted. Értem. Érted? Értem? Értünk. Mielőtt legördül a függöny.

Nem élem túl, ha nem engem vársz.

Minden percben hiányzol Féltelek mindig, hogyha nem vagy mellettem, nem fogod a kezem. Félek hogy egyszer elveszítelek. Nembírnám ki. Azthiszem végérvényesen és visszavonhatatlanul belédszerettem.

2010. 01. 06.♥

good morning, sweet.

Sétálok egy kissé romos de számomra mégis gyönyörü épület felé. A magassarkum kopogása nem hallatszik, elnyomja az utca zaja. Odaérek az épülethez. Kinyitom az ajtót. Belépek. Odabent füst és emberek moraja hallatszik.Ugyérzem mindenki engem néz. De nem, nem mindenki. Egy alak csak az ujságot bujja és kávét iszogat. Leülök szemben vele, de mégis tisztes távolságra. Magam sem tudom miért de vonzza a tekintetem. Megjelenik egy kedves pincér felveszi a rendelésem, ami ugye a szokásos capuccinom. Kiváncsian probálom meglesni a relytéjes személy arcát. Közben találgartásokba bocsátkozok. Fiatal lehet vagy öreg? Barna vagy szőke a haja? És a szeme? Jajj istenem, ha csak egy pillanatást vethetnék rá. Ugy vágytam arra hogy rámnézzem mint kisgyermek vár a rég nem látott apukájára. Gyermeteg gondolatai támadnak, a szeme csillog, az arca kipirosodik az izgalomtól. Vajon miért nem néz ide? Nem érdeklik az emberek, vagycsak annyira elmerült az olvasásban? De nem, a kávéját még néha felemeli aztán iszik belölle. Idegesen kutatok a cigarettás dobozom után. Mikor végre megtalálom, egy öngyüjtot keresve kotorászok a táskámban. Már-már annyira elméjedtem ennek a müveletnek végrehajtásában hogy elfelejtkeztem a körülöttem lévökröl. Egy halk kis sohajjal végülis lemondtam az elkoborolt öngyüjtomról és visszahejezkedtem a székembe. Egy kis idö után megjelenik elöttem egy alak. Kezében ujság. Az arcát nem látom. Félve nézek egyre feljebb és feljebb. Szivem a torkomban dobogott. Annyira kiváncsi voltam, de féltem. Hogy mitől? Nemtudom. Végül megpillantottam egy tökéletes vonalu szájat, ami rám nevetett. Egypár tökeletesen gesztenyebarna szemet és egy tökéletesen csillogó barna hajat. Tüzzel kínált. Én elfogadtam. Meggyujtottam a cigarettám és a szívemben is láng gyult.

Így lettem hát szerelmes
egy kitalációba.♥

gondolkozz el rajta...

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.

Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.

ezaz én tündérmesém

vannak tények amelyeket elfogadsz. vannak elveim amiket nem értesz, vannak amikkel egyetértesz, vannak amik miatt utálsz. írtam már magamról eleget, engedtem hogy megismerj. birtokoltad az életem egy igen apró részét, de mégis a tied volt. megismertél és közben félreértettél. valaki mást láttál és nem engem. álomvilágba tévedtél. ez nem én vagyok akit látsz. csupán egy furcsa lény akit velem azonosítasz. meg akartál ismerni és elkeveredtél. nemértesz pedig akarsz, nem hallasz igazából pedig csak az én hangomra figyelsz. talán veled van a gond talán velem. sosem fogjuk megtudni. lehet énvagyok neked tul sekélyes vagy éppen tulságosan bonyolult. lehet a te elméd olyan egyzserü vagy éppen valami nagyon bonyolultat keresel. de ezek mind találgatások. emiatt ne bánkodj. hiszen ez sem igaz, ugyanugy mint az sem amit hiszel rólam. pedig én igazán engedtem hogy megismerj.

*hahahaha






ennyit a hétvégéröl...