ha egy sziv egyszer összetörik,meglehet hogy rosszul forr össze.. torz lesz.. hideg és kemény!

Voltál már úgy, hogy azt akartad mondani, hogy persze, hogy veled tartok, ha mész, és mégis csak egy grimasz meg egy makacs "mégsem megyek" lett belőle? Hogy némán ültél, mikor nyelved hegyén izzott a szó: "szeretlek". Hogy a meleg ölelés helyett ijedt távolságtartásba burkolóztál? Hogy valakinek azt mondtad nélküled is boldog leszek, menj csak, hátra ne nézz, és a kemény szikla porrá hullt, mikor Ő elhagyott. És csacsogtál már legjobb barátodnak máshoz fűző szerelmedről, lelked mélyén vágyva, hogy csókjával tapassza be a szád? És kezdtél már úgy mondatot, hogy most elmondom az igazságot neked, s a szerelem színeit lecsupaszítva, csak valami halovány képet festettél érzéseidről, nehogy nevetségessé válj? Mondta már a belső hangod, hogy nem jött még el az ideje, és később azt, hogy elmúlt? Nevettek-e már ki azért, mert szerelmet vallottál? Rákiáltott-e már etikai értékrended, ne tovább, nem szabad így szeretni, és féltetted-e már szerelmed attól, hogy életed túl bonyolult? Ébredtél-e már arra, hogy szíved igazgyöngyeit olyannal osztottad meg, aki nem bírt rá vigyázni? És volt-e bűntudatod, amikor a másik, kit megszerettél, neki már csak szűkmarokkal mért üveggyöngy jutott?

------------------------------------------------------

Úgy érzem, a szívem kiröppen a mellkasomból. Olyan volt, mintha papírból vágták volna ki, lassan forgott, majd ellibegett a mesés világba, ahol az álomszép, csodás jövő várt rá.

Eljön az idő, amikor minden kijárat lezárul, mintha viasszal tapasztanák be. Ülsz a szobádban, a testedben érzed a szúró fájdalmat, ami összeszorítja a torkodat és veszélyes kis könnyzacskókká préselődik a szemed mögött. Egy szó, egyetlen mozdulat és mindaz, ami felgyülemlett benned - elmérgesedett harag, elüszkösödött féltékenység, teljesíthetetlen vágyak - kirobban belőled dühös, tehetetlen könnyekben, zavart zokogásban és hüppögésben, és mindez nem is szól senkinek. Nincs kar, hogy átöleljen, nincs hang, hogy azt mondja: jó, jó. Aludj és felejtsd el. - Nem, nem. Ebben a szörnyű, új függetlenségben a veszedelmes, intő fájdalmat érzed, a kevés alvás és a túlfeszített idegek játékát és azt a sejtést, hogy ezúttal a kártyákat ellened rakták, és a halom egyre nő. Kijárat kell és mindet plomba zárja. Éjjel-nappal a magad csinálta sötét, szűk börtönben élsz.

egy kis pótolni való...

igazából nem egy kicsi pótolnivalóról van szó.
rengeteg minden változott 2hónap alatt az életemben.
és igazából nem is tudom hogy holkezdjem.
annyi volt hogy egyszer fennt egyszer lennt majd most fennt, de tudom hogy mi következik.
nemtudom leirni hogy milyen érzéseken mentem kerszetül, hogy mennyi minden volt amit elkerülhettem volna de nem tettem... mert nem.
sosem voltam aza fajta ember aki elmondja az érzéseit, engem nem olyan családban neveltek.
mindenkinek megvoltak a saját 'kis' gondjai amiket megpróbált megoldani.
ami többé-kevésbé sikerült is.
pedig néha olyan jólenne üvölteni, hogy: 'emberek nem csak nektek vannak gondjaitok, attól hogy halgatok nemvagyokjól, csak önzök vagytok és nem figyeltek'
megmondanám mindenkinek a véleményem, hogy ilyen meg olyan meg amolyan egy kis suttyó.
de nem tehetem mert engem nem igy neveltek.
tisztességes , de furcsa családom van.
de végtére is megélünk.
hozzászoktam hogy anyikám beteg és hogy apukám rengeteget dolgozik, a bátyám meg rengeteget iszik. sajnálatos de inkább megszokom és segitek nekik,
minthogy elfussak a problémáim elöl.
azt hiszem kicsit eltértem a témától.