játszanak, eljátszák hogy nemjátszanak.

Ismered azt az érzést?
Amikor mindenki nektek tapsol és sikít és ujjong,
de téged mindez nem érdekel. Ott vagy a színpadon és nem foglalkozol a külvilággal.
Az adrenalin csak termelődik, majd szétárad benned. És elindul a zene.
Te csak táncolsz és táncolsz és csinálod azt,
amit a próbákon már annyiszor. De ez mégis más. Az a bizonyos érzés. Hogyha pedig nem ismered gyere velem.
Felfedezzük együtt a világot.
Ujra gondtalan kisgyermekek leszünk
és csak fagyit eszünk télen-nyáron.
Majd bölcs és tapasztalt öregekké válunk. Tanítjuk a fiatalokat az életre. Gyere velem és legyél mellettem őrültségekben.
Valósítsuk meg a kölkös álmainkat.
De először igérd meg hogy nem hagysz el.
Hogy mellettem leszel bármekkora bajban is vagyok,
bármekkora hibát is követek el, fogd a kezem. Én is így fogok tenni, megígérem. És mikor majd öregen és fáradtan egymás mellett fekszünk olyan boldog leszek mint még soha. Olyan csendesen és fájdalommentesen fogok végleg elaludni mintha másnap még felkelnék.
Mintha lenne még jövöm.

mindegy, milyen hős az ember, beleszédül

annyi érzés.
annyi megválaszolatlan kérdés.
miért?
miért pont én?

ki fogja nekem mindezt megmondani?
senki...
gondoltam!


egyszer majd rájövök.
az egészcsak játék
amiben elbukunk majd felállunk és ez ujra meg ujra.

mindig lesznek lejtők és emelkedők..
néha könyebb lesz néha meg kurvanehéz.

igyvanez nemtudsz rajta változtatni.
ez az ÉLET basszátokmeg!

really love.

Volt egyszer nagyon régen egy sziget, ahol emberi érzések éltek: a Vidámság, a Bánat, a Tudás és még sok más, így a Szeretet is. Egy napon az érzések tudomására jutott, hogy a sziget süllyed. Ezért valamennyien előkészítették hajóikat és elhagyták a szigetet. Egyedül a Szeretet akart az utolsó pillanatig maradni. Mielőtt a sziget elsüllyedt, a Szeretet segítségért imádkozott.
A Gazdagság egy luxushajón úszott el a szeretet mellett.
A szeretet megszólította:
- Gazdagság, el tudnál vinni magaddal?
- Nem, nem tudlak! A hajómon sok aranyat, ezüstöt viszek, itt nincs már hely számodra!
Így hát megkérdezte a Szeretet a Büszkeséget, aki egy csodaszép hajóval közeledett:
- Büszkeség, kérlek! El tudnál engem is vinni?
- Nem Szeretet, nem tudlak elvinni! - Válaszolt a Büszkeség, - itt minden tökéletes, és Te esetleg árthatnál a hajómnak!
Hát, a Szeretet megkérdezte a Bánatot is, aki éppen előtte hajózott el:
- Bánat, kérlek, vigyél el magaddal!
- Oh Szeretet !- mondta a Bánat- Én olyan szomorú vagyok, de egyedül kell maradnom a hajómon!
A Vidámság is elhúzott a Szeretet mellett, de olyan elégedett és boldog volt, hogy meg se hallotta szeretet kérését.
Hirtelen megszólalt egy hang:
- Gyere Szeretet, én elviszlek téged!
Aki megszólalt, egy öregember volt. Szeretet olyan hálás volt és olyan boldog, hogy elfelejtette megkérdezni az öreg nevét. Amikor földet értek, az öreg elment. A Szeretet úgy érezte, sokkal tartozik neki, ezért megkérdezte a Tudást:
- Tudás, meg tudod mondani, ki segített nekem?
- Az Idő volt- mondta a Tudás.
- Az Idő?- kérdezte a Szeretet. Miért segített rajtam az Idő?
A Tudás válaszolt: - Mert csak az Idő érti meg, hogy milyen fontos az életben Szeretet!

Szólj majd, szólok én is ha látom majd, ott azt mondják, hogy mindig béke van.

ahogy olvasom, hallgatom a gondolatait egyrejobban aztérzem hogy számára már nem vagyok fontos. hogy kiléptem az életéből, vagy sosem jelentettem neki tulsokat.
pedig mondta, elmondta nekem hányszor... hogy szeret. akkor ezt nemtudtam ennyire értékelni.
bezzeg hogyha most kapnám azt a szeretetet tölle.
gyönyörü barátságvolt, ami egy csodálatos nyarat tudhat maga mögött...
de nemhiszem hogy végetért volna ez a barátsság.
nemakarom, nemtudom elfogadni.
igazából nemvesztünk össze, nemis haragszomrá és remélem őse haragszik rám.
a multhét szombat szépvolt, olyanvolt mint mindig.
egyhét alatt mennyi minden megtud változni...
nemis tudja mennyit köszönhetek neki.
sosem mondtam el neki hogy mennyire fontos, hogy mennyi mindenben segített és hogy mennyire másemberré lettem mint amilyen voltam a barátsága elött.
remélem olvassa ezt a bejegyzést, és magáraismer.
mert én félek neki elmondani, félek a szemébe mondani.
félek hogy aztmondja hogy tényleg ígyvan...
és azzal vége lenne mindennek, magával vinné az életem felét.
magambaroskadnék... az a sok emlék
ígyis épp elég embert veszítettem el.
de őt nem akarom...
tul fontosnekem.
és azthiszem ez az énhibám, nemmondtamneki mindennap hogy szeretem
veszekedtemvele, mégha nemismindig neki volt igaza nemkellet volna.
örülhettem volna hogy elfogad a hülyeségemmel az ügyetlenségemmel
és a kibirhatatlan személyiségemmel együtt.
akkor nemtudtam értékelni a barátságát,
most tudnám...
de szerintem ha visszakapom ugyanezlesz.
megint visszajönnek ezek az érzelemmentes héköznapok.
a hajtás a felvételim miatt...
és megint elhanyagolom őt.
pedig nemis tudja mennyire fontos számomra...

én mégmindig SZERETLEK.