Nincs semmi baj azzal, ha hiszel a tündérmesékben, mert a végén mind boldogan élünk majd,amíg meg nem halunk..

Testileg lelkileg fáradt vagyok.
De legalább boldog és büszke.
És szeretem a családom, a barátaim.
SZERETEM AZ ÉLETET!

Az agyam játszana velem, de a szívem képtelen. ; 22:45-23:14

Vajon van hatalmunk az idő felett?
Egyáltalán mi azaz idő?
Megérinteni, megízlelni nem tudjuk. Mégis hiszünk benne. Igazából olyan régen hiszünk benne hogy már nem is feltételezzük azt hogy ez egy kitalált dolog. Csak elfogadjuk a létezését és kész. Pedig meglehetne cáfolni, nemtudom hogy hogyan de meglehetne. Mindent meglehet cáfolni, igaz nem mindig értelmes módon de akkoris valahogy csak lehet. Amikor az emberek még nemtudták, hogy mennyi egy óra vagy éppenséggel egy nap akkor miszerint éltek? Sosem volt nekik megszabva hogy mikorra menjenek haza? Sosem tudtak megbeszélni találkákat órára pontosan. Csak azt tudták hogy mikor van napfelkelte vagy naplemente. Ez a két biztos dolog volt az ő napjaikban. És akkoris teljesen boldogok voltak. A tudatlanság boldogít. Azthiszem ilyenkor mondják azt, hogy amiről nemtudunk az nem fáj. De visszatérve az időre: furcsa dolog szerintem. Mindenesetre félelmetes.
Látni azt a sok dolgot amit az idő tett. Az évezredek óta csiszolodott köveket amik máramár szabályos gömb alakúak, a sziklákat amiket kettéhasított. Mind-mind csodálatos dolgok de félelmetesek. Hogyha az idő ilyen dolgokat művelt a többezer tonnás kövekkel mi mindent tudna művelni az apró kis törékeny emberekkel. Hogyha belenézel egy idős ember szemébe azthiszem megláthatod az idő egy apró darabját. Nem szószerint láthatod csak átérezheted megérintheti a lelked ez az egész. Az öregember is volt kisgyermek, amikor a szüleivel játszott otthon, aztán lett kamasz amikor már-már egyre többet veszekedett azzal a két emberrel. Azután lett felelőségteljesebb ugyan de még mindig gyerek. Amikoris már azon kapta magát, hogy teljesen felnőtt. Családja van, gondjai, jogai és kötelességei vannak. Később az ő gyerekei is kamaszodni kezdtek, mostmár a másik oldalról figyelhette ezeket a veszekedéseket. Miután már elég idős volt megértette a család fontosságát, hogy család nélkül semmik vagyunk. És már ugynevezett öreg korában rádöbbent hogy az idő nagyúr. Kegyetlen de ugyanakkor nyájasan hívogató, félelmetes de ugyanakkor csodálatra méltó. De csak a halálos ágyán döbben rá az ember hogy:
AZ ÉLETET IGENIS AZ IDŐ IRÁNYÍTJA.

Köszönöm mindenkinek aki elolvasta.♥